Bírálati eredmény közzététele

Örömmel tájékoztatunk minden Tagunkat és minden kedves Látogatót, hogy az idén első alkalommal – 2017. január 7-8. napokon – Székesfehérváron megtartott szemle/bírálat során Bónyai László tagunk  3 db nyulat vitt kiállításra és bírálatra. Szerénységből csak most juttatta el hozzánk a bírálati lapokat, amelyeket most teszünk közzé.

A bírálatot képzett, a bírálókat képző szervezet felhatalmazásával (nemzetközi jogosultságot is jelent) rendelkező bírálók végezték.

Itt szeretnénk megjegyezni, hogy Magyarországon jelenleg iskola, vagy tanfolyam-rendszerű, rendszeres nyúl és más prémes állat bírálóképzés – tudomásunk szerint – nem folyik. Éppen ezért azt is tudjuk, hogy Magyarországon csak néhányan rendelkeznek bírálati jogosultsággal.

Ehhez képest azonban azt tapasztaljuk, hogy különféle kiállításokon tartanak a jogszabályi előírásoknak meg nem felelő tenyészállat szemlét a kijelölt tenyésztőszervezet hozzájárulása, előzetes engedélye nélkül és végeznek önjelölt személyek bírálatot, amit próbálnak “nagy tapasztalatukra hivatkozva” hivatalossá tenni.

E bejegyzés írója itt számol be arról, hogy az egyik ilyen önjelölt bíráló (nagy tapasztalatú, széles látókörrel rendelkező) személytől származó felnőtt nyula ivarának megállapítása sem sikerült a jelzett személynek, aki amúgy rendre állást foglal különféle témákban, rendre “szürke eminenciásként” próbál irányítani a háttérből, a szabályosságra és hitelességre kicsit sem gondolva, vagy törekedve.

Összefoglalva:

Gratulálunk tagtársunknak a tenyésztőmunkájához. A bírálati lap megtekinthető itt bonyai_biralati_lapok_20170108

 

SiteAdmin

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?